Január 17-én tartottuk a 2024-es év első LakásSzerdáját, melyen munka,-tűz, -és balesetvédelmi előadást, valamint a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság aktuális híreit, törvénymódosításokat és a kéményseprés aktuális tájékoztatóját hallhattuk.
A LaktásSzerda története
2014 év elején gondolta a két ötletgazda Dunavölgyi János és Lippóy András társasházkezelők, hogy szükség lenne városunkban egy olyan fórumra, ahol a társasházkezelők találkozhatnak egymással, megoszthatják tapasztalataikat a feladatmegoldások területén, valamint találkozhatnak azokkal a szakemberekkel, akik a szolgáltatói-, végrehajtói-, önkormányzati szférában dolgoznak, hogy közösen segítsék egymás munkáját. Fontos cél volt, hogy a találkozók rendszeres időpontban legyenek megrendezve, (minden hónap első szerdáján) a légkör kötetlen legyen, ami több helyszín kipróbálása után a Pétáv kultúrtermében lelt otthonra és a neve pedig LaktásSzerda lett. A szervező csapat hamar kiegészült két hölggyel Moró Csilla és Páncél Anikóval, így az elejétől 4-en ötleteltünk.
Az évek alatt a teljesség igénye nélkül a következő vendégek jöttek el találkozóinkra:
- Bm.-i Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OTSZ; aktualitások)
- Pécsi Megye Jogú Város Lakásügyi Csoport
- Ellátó Ház (korábbi: Elszámoló ház, Pécs Holding Vagyonkezelő Zrt.)
- Bm-i Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály (SzeM)
- Techem Kft (Otthon melege pályázat)
- PÉTÁV
- Multi Alarm Kft.
- Tettye Forrásház Zrt.
- Pécsi Megye Jogú Város Lakásügyi Csoport
- Otp Zrt.
- Biokom Nonprofit Kft
- Dél-Kom Nonprofit Kft
- Uniqua Bizt.Zrt.
- NHKV Zrt.
- Fogyasztóvédelmi Egyesület
- LOSZ
és még sokan mások………Nagyon köszönjük!